Azt mondják, hogy az élet változik, ha legkevésbé számítasz rá.
Egy nap, egy kereszteződésen vagy.
Félsz, zavarodatlan ütemterv nélkül, és bizonytalanok, hogy hova menjenek, csak a múlt emlékei vezetve a megfelelő döntés meghozatalához.
Elképzelni a jövőt olyan rövid távolságra.
Tele van biztonsággal, de másnap (vagy az én esetemben, órán belül), akkor tönkremented és szótlan maradsz.
Brian * volt a legjobb barátom, én voltam az övé. Minden bizalmát bízom benne, és azt hittem, ugyanezt teszi.
“Semmi sem tudna elszakadni tőlünk” – mondanánk.
Elfogadtuk egymást, ki vagyunk, megkérdőjeleztük egymást, hogy jobban motiválják egymást, hogy sikeresek legyenek. Mi olyan pártba kerültünk, akit mindketten akartunk lenni.
Vagy úgy gondoltam.
A könyvtárban voltam, egy képernyő-megosztásban az akkor barátommal, miközben segített nekem a spanyol házi feladatomat.
Tíz perccel később visszamentem a lakásomhoz az esőben, amikor telefonhívást kaptam tőle. Rájött, hogy “kész”, mert nem szeretett engem.
Ez az egész egészen egy Nicholas Sparks regénytől származhatott.
Hallgattam rá, hogy beszéljen, megpróbálja megfejteni a hangját a hangjában. De olyan hangnem volt, hogy felismerhetetlen, nem tudtam megérteni, mit tegyek.
Mit mondasz, amikor az a személy, akit szerelmes vagy, azt mondja, hogy az érzés nem kölcsönös?
Azokat az anyagokat, amelyeket előző este küldött az én fejemben, visszajátszott.
“Te vagy az én gerinceim. Alig várom, amíg legközelebb látlak. Kapcsolatunk erősödött. Annyira szeretlek.”
Ahogy telefonon beszélt, mindig azt gondoltam, hogy azt mondja, viccel.
A következő pillanatokban a lakásomban és a telefonon voltam.
Az a személy, akit szerettem, már nem az életemben. Mozdulatlanul álltam.
Miután Brianből kiderült, hogy ugyanazon a héten már kapcsolt valakivel, elpusztítottak.
Míg reménykedtem, hogy képesek vagyunk beszélni a dolgokon, ő már olyan gyorsan mozog. Olyan volt, mintha az egész kapcsolatunk nem jelentett semmit.
Attól a pillanattól kezdve tudtam, hogy a dolgok soha nem lesznek ugyanazok. Nem csak köztem és Brian között, hanem magam között és ki akartam lenni.
Teljesen szívvel szerettem Brian-et, arra a pontra, ahol semmi más nem számított. Elszigeteltem magam a barátaimmal és a családommal, és egyedülállóvá tettem.
Még mindig nem értem, hogyan változhatnak a dolgok 24 órán belül.
Valóban változik-e, vagy mindig is az igazság?
Ez a változás csak olyan érzések kinyilatkoztatása, amelyeket korábban elfojtottak?
Véleményem szerint semmi sem változott volna a Brianben érzett érzéseim miatt. Még a legjobb barátként is volt egy olyan kényelem és együttérzés, amely pótolhatatlan.
Azonban ez volt az új valóságom.
Semmi sem tudtam tenni, hogy Brian emlékezzen mindazokra, amelyeket egymásnak éreztünk. Amint a dolgok megváltoznak, semmi sem képes arra, hogy visszavágjon a korábbiakhoz.
Fájdalmas, hogy visszanézek az emlékeimre, és mosolyt helyett könnyekre költöm.
Sajnálom, hogy gondolkodtam a mosolyán, és tudni fogom, hogy valószínűleg soha nem leszek az oka mögött. De rosszabb az érzése, hogy hiányzik a mosolya az az érzés, hogy hiányzik a saját.
Bár az emberek, akik azt mondják, hogy mindig ott leszek, nem mindig vannak ott a végén, az a személy, akinek még mindig lehet. Ezt kellett tanulnom.
Sokat tanultam magamról a gyógyulás folyamán.
Az a képességem, hogy másokat is előadjak előttem, egyedülálló, de felesleges, különösen egy ilyen fiatal korban.
Az egymás iránti gondozásuk időtartama elhúzta a felnõtt alapvetõ idõt.
Annyira törődtünk egymással, hogy elfelejtettük magunkkal törődni.
Ezt gondolom, hogy Brian rádöbbent. Ő gondoskodott rólam, igen, de nem tudta mindent magával hozni a kapcsolatunkba, mert mindent magának kellett saját identitásába tenni.
A barátaim és a családom szeretetével és támogatásával biztos vagyok benne, hogy átengedem ezt a felbomlást.
Abban a pillanatban, amikor nem teszel magadat és érzelmeidet bárki előtt – függetlenül attól, hogy milyen kedves, vicces, okos vagy bájos az illető – az a pillanat, amikor a kapcsolat véget ért.
Bizonyos szempontból örülök, hogy a szakításom elvakította. Kényszerített, hogy minden egyes részletet átértékeljem.
Nagyszerű kapcsolatunk volt, és a legtöbb jó dologhoz hasonlóan véget kellett vetni.
A változás, bár nehéz átfogni, része az életnek.
Megtanultam, hogy amikor elveszett a sötétben és a változás kétségbeesésében, kénytelen vagy felnőni.
* A nevek adatvédelmi szempontból megváltoztak.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: