Kész vagyok szerelmes. Már a múlt évben.
Az elmúlt évben találkoztam két srác. Azt hittem, nem is kiderült, hogy az “igazit”. Kiderült, hogy – mint minden más kapcsolat a múltban – az időzítés nem volt megfelelő.
Mindannyian tudjuk, hogy az időzítés egy hatalmas ribanc.
Hamarosan után, mindketten azok a kapcsolatok esett át. Találtam magam, keserű, fáradt.
Gyűlöltem a világot, minden ember, hogy létezett.
OK. Elismerem. Még mindig nem az a fajta.
Találtam magam, elvesztem a szerelembe vetett hitüket. Miután számtalan órányi sírni, hogy ezek a srácok, sajnálom magam, úgy döntöttem, hogy kapja be a törölközőt. Az első lépés az volt, megbocsátani magamnak. Amint kiléptem a hibás mindenért, ami volt vezethet, hogy meghalt ezek a kapcsolatok, tudtam, hogy értékelni őket, mindent, amit tanított nekem.
Látod, ez az, amit mi mindig úgy tűnik, figyelmen kívül hagyni: Minden ember eljön az életünkbe, hogy szolgálja egy adott célra. Ha az emberek bántanak minket, tanulnunk kell. Akkor, el kell őket engednünk.
Nem mindenki azt jelentette, hogy maradj itt örökre.
Hűlni, majd keserű a legegyszerűbb dolog. Játszik az áldozat pedig gyűlöli az embereket, fáj normális. Bántani az embereket sajnos nem része az emberi természet. Akar lemondani a szerelem elkerülhetetlen.
De ez egy jel, szépség, hogy kecsesen mozog, másoknak megbocsátani. Tiszteletben tartja, hogy valaki határozat, ahelyett, hogy bántani akarja őt, egyfajta érettség. Hinni a szerelmet, miután teljesen elpusztította, az igaz erő.
Könnyű panaszkodik, hogy a férfiak ilyen assh*les. Könnyen ideges lesz arról, hogy minden barátunk talált a szerelem, míg mi nem.
De az az igazság, hogy panaszkodnak, hogy sok a férfiak nem fog változni semmi. Körbe ülve búslakodik, arról, hogy egyedül nem fog változni a helyzet.
Ahelyett, hogy utálja a “szingli, magányos élet” összpontosítani, ami egy élet, hogy nem kering körül a férfiak. Megtalálni a szerelmet, más helyeken pedig az emberek. Építs magadnak az életet, egyedül. A legfontosabb, hogy szeresd magad mindenért, ami te vagy.
Hidd el, én vagyok annyira romantikus, amennyire csak lehet. Szeretem a szerelmet. Én mindig, mindig is így lesz.
De én nem akarom, hogy olyan embert találni, a fő hangsúly az életem. Fáradt vagyok, érzem, nem szeretsz, olyan, mintha egy részem hiányozna, mert nem sikerült megtalálni a tartós kapcsolat.
Csak azért, mert még nem talált a szerelem, a más jelentős még, hogy nem vagyok rosszabb ember. Ha valami, ez erősebbé tett.
Megtanultam élni életemet. Nem kell az ember, hogy boldog vagy, hogy gondoskodjon rólam. Már nem vagyok rajta a status “egyetlen nő”, mint egy bilincs.
A szerelem az szerelem. Ki, hogy a szerelem jön, az nem számít. Csak azért, mert a szerelem nem egy szignifikáns másik, hogy nem csökken az értéke, semmilyen módon.
Ez a legfontosabb dolog. Bár lehet, hogy nem hisznek az emberek többé, én mindig hiszek a szerelemben. Boldog vagyok egyedül, nem kell, hogy támaszkodjanak mások érvényesítésre. Én szerettem több szempontból is.
Hiszek benne, hogy eljön az idő hamarosan. Addig megyek tovább, s bizakodó az időzítés az útra.
Töltöm az életem, mint sok szeretettel, amennyire csak lehetséges. Én mindig hiszem, hogy szerette-e ez, vagy anélkül egy férfi az életemben.
A szerelem a legerősebb, legszebb dolog a világon. Feladni ez tényleg szégyen.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: